Szerelembe estem. Újra és újra megtörténik velem mostanában, ahogy kitartóan keressük a jó helyeket a környéken. Elértük azt a távolság-határt, amit célul jelöltünk meg annó, mikor tervezgettük a környék bejárását. Teszem ezt feleségemmel, új fotós ismerőseimmel, barátaimmal, vagy egyedül. Szár, Bodmér, Vértesboglár. Három új szerelem, melyre még páromtól is áldást kaptam. Nem hittem el, hogy mennyi titkot fed fel az a sok terület, mely a Google maps-en, még műhold nézetben is csak sima zöld, és barna foltnak látszik ... Ha az ember elindul, és cáljául csak égtájakat, vagy egy templomtornyot tűz ki, és engedi magát sodorni az árral, meglepetésére sosem látott szépségeket talál. Ezek a túrák nem mindig arról szólnak, hogy konkrétan rámegyek egy témára, hanem a figyelést és az ismerkedést jelentik. Néha jó csak úgy szabadon kószálni. Szabadon, és talán kézbe sem venni a nagy ágyúcsövet, hanem szemmel és lélekkel fotózni. Vagy talán csak egy 180 grammos telefonnal, amely nagy látószögébe oly sok minden belefér... A fent említett három tájegységet, pár napon belül háromszor látogattam / látogattuk meg mostanság. Nem tudom magamban tartani az élményeket. Jöjjenek sorban a fotók ! Akit érdekel, tartson velem, osztozzon az élményekben, hiszen ezért vezetem ezt a blogot - ha úgy tetszik, fotós naplót - immáron nyolcadik éve ...
Mit mondjon az ember ilyenkor, a csodálatos teremtett világról ?!
A szári határ, virágzó herefölddel
Szemben a Spici-hegy
Derékig gázolnék benne
Elmerülve a részletekben
Ilyen mélységekig
Meglátva benne ilyen titkokat ...
Sárgát
Kéket, a széleken, szegletekben
Elfordulva a másik irányba pedig a végtelen fejéri-táj, a tavasz harsona zöldje, kibontakozása, az újra szárba-szökkenés, és megújúlás mámora. Minden évben végiggondolom, vajon melyik a kedvenc évszakom, mi adja a legtöbbet, melyik évszak a legkedvesebb nekem ... A tavasz, talán a tavasz, mert felszabadít a tél szürkesége alól, és robbanásként adja vissza az életkedvet, minden rügyben, és megnyíló virágban, a madarak érkezésével, a kellemesebb, már nem olyan didergős hajnalokban. Az ezernyi szín, az új életek reménye megragad. Kedvencem még az ősz, mely fokozatos lassulásával, meleg színeivel lassít engem is, a fékevesztett nyár sodrása után. Ez mozgat, ez ad száz és száz csodás pillanatot. Ilyen érzelmekkel fordultam tehát a másik irányba, és láthattam meg a következő szépségeket ...
Ezt a letisztultságot
A szabad teret, kakukk és banka szóval
Az ilyen cserjés bokros szegleteket,
Tövisszúró gébicsekkel,
akik párba állva hozzák áldozatukat az életért
miképpen ezek, a földút szélén ragyogó vadrózsa virágok is ...
Tudván, hogy természetvédelmi területen járok, akármerre is indulunk el, nagy kíváncsiság támadt bennem, megismerni annak titkait. Igyekeztem nyitott szemmel járni. Figyelni a homokban a borz, róka, és őznyomokat. Észrevenni az erdei sikló által húzott vékony csíkot. Egy árvalányhajas dombon sétálva, szempillantás alatt futott fel mellettünk egy őz az ösvényen. Talán ha 8 méterre lehetett tőlünk. Ilyen közel őz még nem volt hozzánk. Másodpercek alatt tette meg azt a 80 métert, mely után eltünt a horizont mögött. Ezek azok a pillanatok, melyeket lehetetlen fotózni, mert a hirtelen meglepetés letaglózza az embert. Ilyenkor fogom fel, hogy csak vendég vagyok. Vendég az ő világukban, kinek csurran-cseppen egy-egy ajándékrezdülés. Hálás vagyok. Nem is nagyon tudtuk feldolgozni ezt az élményt.
Valahol itt történt ...
Ahogy ezeken a látszólag semmitmondó helyeken barangoltunk
Csak forgattuk fejünket döbbenten
Gondos kezek munkája figyelmeztet arra,
hogy VISELKEDJ, ÉS TARTSD NYITVA A SZEMED !
... hogy megláthasd a fekete gólyát
a fürge mezei nyulat
az egerész ölyvet
Gyurgyalagot, ekkor még egyedül ülve az ágakon ...
kémlelve a tájat, leendő kedvesét, és a szimpatikus költőüreget
Teszik ugyanezt a parti fecskék is a homokfalon ...
Párzanak
és versengenek egymással, akár megzavarva mások nászát is ...
A homokfallal szemben állva megfigyeltük, hogy a tavalyi év költőüregeit bejárva, vad keringésbe kezdenek ezek a madarak, szinte hajtva a tojókat. Nagy zajjal, mégis kedvesen csivitelve - ahogyan ezt minden jó fecske teszi - igyekeznek párt és otthont találni. Berepülnek az üregekbe, kapargatják, csinosítják a bejáratot. takarítanak, hívják egymást. A legmegkapóbb élmény az volt, amikor láthattuk a lehengerlő udvarlást. A hím, lesodorja a meredek falon a tojót, egészen a talajig. Ott kegyelmet nem ismerve párzik vele. Szerencsétlen leánynak, alig marad ideje felfogni, mi is történik vele. Megzavarja mindezt egy másik hím, mely érkeztében kiüti a már "nyeregben lévőt", és ő is párzik a tojóval. "Hagyd magad, hamarabb szabadulsz", gondolhatja az, aki gondos anyuka lesz később. Szóval a parti fecskék nem szaroznak :-) Teszik dolgukat, hogy megsokasodva repülhessenek majd el ősszel, elvégezve a bevésett feladatot, a szaporodást.
Elhagyva Szár és Bodmér területés, még vele találkoztam
hogy Csákvár felé haladva, eljuthassunk a Vértesboglári legelőre
ahol ilyen komoly fajokat is láthatunk
Minden bejegyzésem végére odaírhatnám, hogy "...de ez már egy másik történet ... ".
Ez így igaz. Nem állunk meg, lüktet ez a szerelem.
Ez így igaz. Nem állunk meg, lüktet ez a szerelem.