Nem is olyan nagyon távol tőlünk, kis keresgéléssel, kutatással viszonylag megtalálhatók kisebb átmeneti tavak, és sekély belvizes területek, melyek víze erősen évszakfüggő mennyiségű. Vonuló madaraink, és vizeket kereső egyéb állatfajták kedvenc pihenő és táplálkozóhelyei ezek. Mikor ideköltöztem, első tendőim egyike volt, hogy bejelöltem környékünkön az erdős és kultúrtájakat, illetve a vizekben viszonylag kazdag területeket. Így egy év elteltével nagyjából kijelenthetem, hogy fejből tudom az utakat, és ismerem az érdekes helyeket, melyek max 40 perces autózásra vannak tőlünk. A jövő év feladata lesz az, hogy ezeket etológiai szempontok alapján látogassam, igazodva a madarak vonulásához, a vadak viselkedéséhez, éves életszakaszaihoz. Hosszú téli esték programja lesz átgondolni ezek időrendiségét, és felállítani egy fotózási tervet ... No de ne szaladjunk előre ennyire, maradjunk a jelenben, és a közelmúltban ! Szeptember a vizek és erdők hónapja volt. Jó társaságban látogathattam el többször a fent említett vizes területekre, és ott gyűjtöttem össze a következő "anyagot", melynek bemutatása nem is olyan könnyű. Igen változatos, sokszor nehéz fényekben fotóztam, sokszor használva a fényképezőgép sorozatfelvétel üzemmódját, rengeteg fotó készült. Ezeket leválogatni, és feldolgozni hosszú sok időt vett igénybe, s hogy a blog bejegyzés befogadható terjedelmű lehessen, sok fotót kellett "elengednem" ... Had osszam meg ezeket az élményeket itt, és most...
2020-10-04
Sekély vizeken
Havasi partfutó
Ha türelmesen vár az ember, közel jönnek a madarak
Kint voltunk korán reggel is
ragyogó napsütésben,
de volt, hogy ott ért minket az este ...
Izgalmas (seregélyfelhős) életképekkel kényeztetett minket
ez a nem kevés titkot és érdekességet rejtő vidék.
Csodás hátterekkel, s a még nyárról megmaradt zöld színekkel ...
Sirályok csapataival
Sárszalonka békés keresgélésével tartotta fenn bennem az érdeklődést, órákon át.
Crop-os vázon sem volt igazán elég a 600 mm
A rövid szünetekben jól elvoltam az óriás szitakötőkkel
Aztán megtörte a nyugalmat ez a "mérleg-pillanat"
Még közelebb jött a sárszalonka, sok esetben többedmagával ...
Gyengébb fényekben bátrabb voltak ...
Soha nem láthattam még Nagy pólingot
Tereptarka
Egyedül, de nem magányosan
Szememmel elidőztem gyakran a táj szépségén
Itt aztán bepótolhattam a vízimadaras lemaradásomat
Kerestem azokat a pillanatokat, ahol nem voltak egymás hegyén-hátán
Olyan, mintha befagyott volna a víz
Elbűvölő és megnyugtató a nagykócsag kimért röpte
Ellenfényben a Sárszalonka
Az alacsony vízállás megengedte, hogy besétáljunk a szigetre
és valóban a kellős közepén lehessünk mindennek
Fiatal dankasirály
Pajzsos cankó tojó
Büszke galopp
Havasi partfutó és a Parti lile esete
Békés pillanatok
Révület
Hosszan szárítkozott a Kormorán
Nem bírtam megálljt parancsolni a kezemnek
Nincs is jobb, mint vakarózni
Nem bírtam visszafogni magam. Sokszor megfotóztam, a röptükből visszatérő madarakat
Fiatal (még sárgás fejű) barázdabillegető