Október második - még napos - hétvégéjén kimentünk lessátrazni a kis tó mellé. Odaérkezésünk első mozzanata volt, hogy az egyetlen haszálható helyet szabadabbá tettük, különben a tüskés cserjék kiszakítják a lessátrat. Nagyon gyorsan cselekedtünk, szerettünk volt bent ülni a sátorban, mire az első fények megérkeznek, a nagyon várt jégmadárral együtt. Tudtuk, hogy ott mozog, s azt is, hogy jellemzően délelőtt jár a víz ezen oldalán. Berendeztük a sátrat, lehuppantunk az össszecsukható székekre, és nagy izgalommal vártunk. A délelőtt végére, izgalmas történet kerekedett, az ott eltöltött pár órából.
Megérkezett a Jégmadár, megvoltak a fények, és nem is ülhetett volna be szebben ...
Itt várakoztunk nagy reményekkel ...
Kezdődhet a "vértelen vadászat" ...
Nem jött ám egyből a jégmadár, türelem kellett hozzá. Addig figyeltünk a környezetet, mert van ám ott más madár is. A szemközti öreg, girbe-gurba ágú fára Örvös galambok, Balkáni gerlék, Zöldikék, cinege fajok, és sok egyéb érkezett. Még egy Nagy fakopéncsot is fotóztam, de annyira kevés fényt kaptunk akkor, hogy nem osztom meg azt a fotót. Nézegettem a fát, és mondtam is, hogy milyen jól mutatna ott egy ragadozó, annyira tipikus helyszine lehetne egy ilyen fotónak...
Így legyen meg a lottó 5-ös! Be is ült a Karvaly
Megérkezett akire vártunk!
Sorozatra állítottam a gépet, nem akartam egyetlen pillanatot sem elveszíteni ...
Következett egy kis vakarózás :-)
Újabb érdekes pillanat volt, amikor hallal a csőrében tért vissza!
Zsonglőrködött, odavágta párszor, majd irányba fordította ...
Zsonglőrködött, odavágta párszor, majd irányba fordította ...
Nem kis falat, de azért csak lecsúszik ...
Kis emésztés után felült magasabbra a fára, és hosszasan kémlelte a vizet.
Na jó gyere, megmutatom neked a hátamat is!
Eddig tartott a jégmadár halászata, következő forduló nem volt már. Nagyon elégedett és izgatott voltam. Hosszas várakozás után úgy döntöttünk, tartunk egy kis szünetet. Elmentek a fények is, madarunk pedig nem volt hajlandó semmit csinálni, a víz egykedvű kémlelésén kívül. Így is ellőttem róla 40 képet, ahogy a fán ült, és forgolódott. Kicsit átmozgattam magam, és körülnéztem. Többször jártam már ezen a helyen, s ahogy figyeltem, a másik irányban is észrevettem a csodás fát, a víz közepén. Igazi beülő. Most sem hagytam ki, és bizony láttam, hogy ül ott egy ragadozó. Magamhoz vettem az ágyút, kitoltam 600-ra, és belenéztem a keresőbe. Nézem-nézem, na ez kicsit más pofa, mások a színei. Hm, érdekes. Csináljunk képet, majd jól meghatározzuk otthon, rommá belenagyítva a fotóba.
Nagyot döbbentem, ez bizony egy Vándorsólyom.
Ő szerepel a Collins madárhatározó borítóján. Innen volt ismerős.
Ő szerepel a Collins madárhatározó borítóján. Innen volt ismerős.
Nem vagyok telhetetlen ember, így is az egekben volt már bennem az "élmény-hormon" szintje. Ilyenkor azt tudom mondani, hogy megvan, megelégedtem. A fények is elmentek már, mi pedig boldogok voltunk. Ami nem sikerült a múlt szombaton, az összejött a rákövetkezőn. Nagyon hálás vagyok ezért. Eddigi pályafutásom során, ez volt a legközelebbi, és tudatos jégmadaras találkozásom. A területről kifelé, még láttam a környéken Őszi kikericset. No, irány négykézláb, majd hasra, és bekúsztam a villanypásztor vezetékei alatt, hogy azt a pár szál vadvirágot lefotózzam. Már megint telefonnal, mert nem akarom magammal cipelni az összesen 5 kg + táska + állvány cuccot állandóan. Ezért is gondolkozom már jóideje, egy csúcs bridge-ről, na meg a videó miatt. De ez már egy másik történet lesz, ha minden igaz ...
Nem szeretem mutogatni magam, de ha egyszer így történt :-)
Láttam már őket másutt szeptember végén, de erre makró obival kell menni.
Talán jövőre ... Addig marad ez a telefonos "emlékfotó" :-)
Talán jövőre ... Addig marad ez a telefonos "emlékfotó" :-)
Az előző szombaton is kimentem a Jégmadárra. Biciklis család érkezett a természetvédelmi területre, hatalmas zajjal. Nem volt értelme a látogatásuknak, mert úgysem fogják fel, milyen helyen vannak. Az emberek java része felületes, így ezer élményről marad le. Én pedig miattuk azokról a pillanatokról, amelyekre egy héten át vártam minden munkanapomon. Ők zörögnek, csapkodnak, és üvöltöznek. Ez számukra a természetben eltöltött idő ...
Lényeg mégis az, hogy a második nekifutásra sikerült, és megkaptam életem legszebb jégmadárfotóját.