A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Beliczai-Sziget. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Beliczai-Sziget. Összes bejegyzés megjelenítése

2014-10-13

Ködös, esős szombaton

Megint eljött a szombati "megváltó" fotózás. Budakeszi környékével kezdtünk, hátha találunk a szokott helyen vadakat. Őzet, nyulat, amit azért elég gyakran sikerül összehozni ott. Olyan korán keltünk, hogy kiérve is még vaksötét volt, csak az autó térképolvasó lámpája pislákolt a fekete hajnalban. Tökéletes volt a pillanat egy reggelire. Hallgattuk a baglyok huhogását közben, távolból kutyák csaholása, és egy-egy még erőtlen kakaskukorékolás jutott el hozzánk. Mikor megjöttek az első fények, el is indultunk a rétre, hátha megérkeznek a hajnalban mindig ott időző vadak. A ködös párán, és messze üldögélő nyúlon kívül semmit nem találtunk. Jobb hiján tájat fotóztunk.


 Totálisan hajnal, kissé ködös látkép

 Tetszett ez a kesze-kusza fatörzs

 Első fényekben  a mészkő sziklák 

Fénykorona


Budakeszin van egy Német katonai temető. Külföldről támogatják a rendezését, nagyon szép, és méltóságteljes. Érdemes bemenni, mert a látványa megkapó, nem beszélve a környezet szépségéről, magáról a helyről, és bejáratánál ékeskedő gyönyörű őszi színekről, melyek ekkor még nem bontakoztak ki, de ami késik, nem múlik. Bent csináltam egy-két fotót.


 Rendezett sorokban pihennek

Nagyon szép környezet, külhonból érkezik a gondoskodás


Következő úticélunk a Beliczai-sziget volt. Érd környékén található ez az ártéri erdő, Dunapart, és sok csodaszép dolog. Kerestük az őszi színeket, melyek szépen lassan, de érkeztek. Azt gondolom, hogy idén a teljes őszi pomba, október III. harmadában, és november elején fog elérkezni. Persze már most is, a hónap közepe felé található sok szép látnivaló. Itt a félszigeten az erdőben elkapott minket egy lassú permetes eső, mely mindent eláztatott, és különös ködös párába burkolta az erdőt. A cipő eláztatásán túl, rengeteg szép, és jó élményt adott. Meg van a maga hangulata ennek az időjárásnak, s a színeinek egyaránt.


 Kedvenc ártéri részletem

 Pasztell és ősz kontrasztja

 Lebegés, függeszkedés

 Nehéz tudomásul venni, hogy elmúlt a nyár

 Kacsokkal kapaszkodva

 Lilába menekült a nyár

 Klasszikus

 Örültem a színeknek, ezt várom hetek óta

 Termés - részlet

 Megannyi rovar és bogár téli búvóhelye 

 Áztató esőben. A nyár zöldellő emléke.

 Ártéri erdő, gazdag aljnövényzettel

 Fedett szalonnasütő-hely

 Csigaság

 Keresztes pók, hálójában

Utolsó pillantás hátrafelé


A fotózás végén elmentünk az itatós leshez, hogy immáron itatós-etetős madárpihenő hellyé alakítsuk ! Megcsináltuk végre rendesen az üveget védő OSB takaró lap rögzítését, és összeszereltük az önetetőt, ami 20x20x38 cm-es, belefér vagy 5 kg szotyi. Megigazítottuk a beülőágakat, s magát az etetőt úgy alakítottuk ki, hogy enni egyszerre csak egy madár tudjon, s a többi a beülőn várakozzon. Bejött a számításunk, a madarak így cselekszenek, ezért jól fotózhatók. Erről egy következő blogbejegyzésben írok majd.




2013-01-10

Felszerelés fejlesztése - ÚJ STRATÉGIA

Az idei évben szeretnék nagyon sokat fotózni a természetben, érdeklődési köröm egyre jobban a természetfotózás, azon belül a madarászat felé fordul. A fényképezés számomra pihentető, kikapcsoló elfoglaltság volt mindig is, de azt veszem észre, hogy a legtöbbet a madarak hajkurászása, a makró témák, az évszakok, a tájak fotózása foglalkoztat.

Mint 15 éves koromban, úgy mostanában újra bekerül a madárhatározó a táskába, és a fényképezőgép mellé a távcső is. Télen, a csonttollú motivál, nagyon szeretném elcsípni pár jó kép erejéig. Nagyon remélem, hogy sikerül is.
Vadászom a Búbos bankát, Jégmadarat, Zöld küllőt, Sárga rigót, és sok egyéb fajt. Szeretnék emlősöket, rágcsálókat, kétéltűeket fényképezni. Kifejezetten módszeresen szeretném ezt megvalósítani, tudatos élőhely kereséssel, türelmes figyeléssel. Emiatt stratégiát váltok, és egy-egy jó élőhelyre fogok kijárni, többször egy hónapban.

Tervezett helyek:

- Merzse mocsár (vizes, erdős, szántós, vegyes élőhely, nagy fajszámmal)
- Budakeszi (hegyvidékes élőhely, emlősök, rágcsálók, ragadozó és egyéb madarak)
- Hárosi-öböl (folyóvíz, ártéri élővilág)
- Beliczai-sziget (patak, folyóvíz, ártér. Madarak, emlősök, rovarok, kétéltűek)

Ezen helyszíneket nagyon sokszor szeretném meglátogatni.

Stratégiaváltásom lényege, hogy egy-egy helyen, sokáig, és többször járok, megismerve annak élővilágát. Lessátras madárvárta keretében fogom a madarakat fényképezni, türelemmel, télen pedig etetve. (Ragadozóknak hús, élő állat rágcsáló, énekes madaraknak etető egy kertben).
Hajnali fotózások keretében, lessátorból várom majd a Jégmadarat. Ebben az évben nagyon szeretném lefotózni őt. Ezen "munkában" a következő eszközök segítenek majd:


- 10x50-es távcső (Praktica) - ez már régebben is volt
- Awa-Shima lessátor (150x150x190, katonai zöld, két ablakos sátor 8000 ft (40eft helyett) Vatera)
- Összecsukható támlás horgász szék

- Vízálló ponchó (500 ft a horgászboltban) katonai zöld, kapucnis











Jöhet eső, szél, nem érdekel. Ott fogok ülni kint a vízparton, a beülő ág előtt, csendben, lessátorban és várok a fotóra. Bármennyit ...



Ezzel a - nagyon olcsó - beruházással, kezdetét veszi egy új korszak.
... TERMÉSZETFOTÓZÁS ...











2012-12-18

Beliczai-Sziget - Télvíz idején

Tegnap tettem fel új képeket a honlapomra, melyeket figyelmedbe ajánlok.

A Beliczai-Sziget Érd ófalun található, a Termál Hotel mellett. Ártéri terület, szálfás erdőkkel,
Dunaparttal, kis belvízekkel, csatornával. Minden évszakban gyönyörű, élővilága, igen változatos.
Tájfotózáshoz ad témát a közeli völgy, makrótémákban minden része a területnek. Természetfotózásra, madár, emlős és kétéltű faunája kiemelkedően sokszínű.

Érdemes körbejárni az erdei tanösvényt, melyet most kicsit átalakítottak az erdőgazdálkodás keretében, remélem valamely koncepció alapján, mert a legutóbbi fakivágás, eléggé átalakította a sziget belső erdős területeit ... Úgy olvastam más blogokban, hogy róka és szarvas is él arrafelé.
Ez év nyarán igen közelről fotóztam fácánt is, melynek fiókáira vörösvércse vadászott lebegve.

Ősz végén - tél elején ...
 
És a csodás part ...