Farkas-erdő és környéke

Március 3.-án egy családi séta keretében fotózni indultam a Káposztásmegyer mellett található Farkas-erdőbe. Elég nagy területen fekvő, vegyes, változatos erdőről van szó, melyben lombhullató és örökzöld fák egyaránt élnek, található a szélén nádas, mocsaras rész, van dombos területe is, homokos és erdei talajjal egyaránt. Bízom benne, hogy amikor beindul az élet, március vége felé, akkor ez a sokszínűség majd elhalmoz minden földi jóval, amit csak egy fotós kívánhat. Fauna és flóra tekintetében egyaránt ...

Felülnézetből ... A sárga terület a nádas-mocsaras rész, a fehér a Rex állatmenhely

Az új építésű házaktól indultunk (jobb felső sarok), és egészen a Rex állatmenhelyig mentünk, ahol a kutyákon kívűl, berendeztek egy kis háztáji-állat bemutatót is. Kecskékkel, lovakkal, kossal, csirkékkel. Nagyon szép a kerti tó is, amely több réce családnak ad otthont. Mivel sok gyermek is volt velünk, nem lehetett komoly fotózásról beszélni, inkább csak amolyan ismerkedés volt ez a hellyel. Közel sem jártuk be az egészet, de arra elég volt ez a három órás séta, hogy rádöbbenjek: Na itt egy újabb hely, ahová érdemes gyakran ellátogatni, s megismerni ezt az igen gazdag, ígéretes mesevilágot ...

Rögtön a házak mellett észrevettem a Csonttollúakat ...

Áthaladva a kisebb erdőrészen, a nagy-erdőbe jutunk. Barátságos emberek sportolnak, kirándulnak itt, és úgy látom, vigyázzák a környezetet. Nem nagyon találkoztam szeméttel az utam során. Figyeltem a madarakat, kerestem őket, de a gyermekek és a túrázók, a kutyások elriasztják őket. Emiatt arra jutottam,  hogy majd az ösvényekről letérve, kicsit a saját utamat járva fogok én itt körülnézni legközelebb. Van azonban egy hely félúton a Rex állatmenhely irányába, mely az odalátogatók, kirándulók népes hada ellenére is működik zavartalanul. Ez pedig nem más, mint az "etető-sziget". Rögzített és mozgó etető alkalmasságok tömege függ ott, megvendégelve az erdő éhes madarait, melyek szinte teljesen megszokták már az embert. Beálltunk az etetők közé, és a fejünktől pár méterre suhantak el a madarak, ágról ágra szállva, etetőről etetőre röppenve. Mint egy mesében. Mint ha mi magunk is élelmet kereső madarak lettünk volna ...

Nem zavartatták magukat

Fényünk nem nagyon volt, nem kaptunk rövid záridőket

Amint átértünk az erdőn, az állatmenhely mellett haladtunk. Nagyon rendezett a területe, az állatok szeretete vitathatatlan. Éppen egy nagyon kedves, 4 hónapos zsemleszínű, szép kölyök kutya talált gazdára, amikor odaértünk. Jó érzéssel töltött el minket. A kapun beérve, pár méter séta után egy kis tó fogadja a látogatót, melyben tőkésrécék élnek, a többi vendégmadárral, melyeket most nem láttunk. Vizét szelíden fodrozta a szellő. Partján nádas, másik oldalán homokos terület, s amellett a csirkék, kacsák ludak legelésznek. Van köztük kopasz nyakú is.

Tőkés réce tojója (nem kacsa)

Miután a kutyákat megnéztük - mint ha mi magunk választanánk éppen most - elmentünk hátra a háztáji állatok felé. Én nagyon gondos, rendezett karámokat láttam, szép állatokkal. Az egészben munka látszik, és szeretet. Hirtelen nem is tudtam, hogy egy hagyományőrző gazdaságban, vagy a Rex állatmenhely területén vagyok. Félrevonultam, leültem, és csak néztem az állatokat, a sok régi szerszámot, a hangulatos épületeket, és megpróbáltam ott, és akkor kizárni minden mást. Nem mint ha annyi zavaró tényező lett volna ott. Nem egy pláza volt sok idióta emberrel, hanem egy barátságos hely az állatokért, őket tisztelő emberekkel. S ez, nagyon nem mindegy ...

 Még egy őznek is jutott hely, és megfelelő takarmány.

 Egy már sokat látott birka ... Kellő apátiával figyelte az embereket :-)

 Ezt a kecskét a szakálla miatt fotóztam le. Cypress Hill is megirigyelné ...

Kecskék. Kicsi fiatal babák. Nagyon szépek voltak 

 Érdekes szájtartás ... Kajla fülek ... Puha gyapjú.

Ez a kép a feleségem alkotása. Ha egyszer lesz erőm, leszedem a képről
azt a ronda vezetéket. Kár érte nagyon ...

Ez az a hely, ahová érdemes lesz visszajönni minden évszakban akár többször is. Gondolok itt konkrétan az erdőre. Sokféle élőhelye, vegyes flórája, gazdag élővilágot ígér, nem csak madarak, hanem emlősök és rovarok tekintetében is. Még mielőtt valaki megkérdezné, hogy miért nincs kép az erdőről, azt kell mondanom jogos, de annyira a madarakra vadásztam, hogy le sem vettem a 70-300-as objektívet a vázról.

Nagyon örülök, hogy megismertem ezt az erdőt. A helyiek mesélik a rókákat, őzeket, nyulakat ... Sőt mi magunk is láttunk rókalyukat. Rengeteg odvas fát. Farkas-erdő. Én megjegyeztem a nevét.

Csabi, köszönöm az ötletet !

Tél végi Városliget

Ezen a hétvégén sem jutottunk fényhez. ISO 1250-re kellett emelnem az érzékenységet ahhoz, hogy F5.6-on kapjak egy 1/125-ös záridőt, vagy még ennél is hosszabbat, ahol már a VR sem segít ... Menni kell, mert egész héten ezt várom, és ha csak nem zuhog, s ellenére a szürkeségnek, elindulunk. Egyre jobban kedvelem  a Városligetet, pedig nem adtam neki túl nagy esélyt, hogy a szívembe lopja magát. Meglepett, még másodjára is. Ma, inkább a Közlekedési Múzeumhoz közelebb eső területeket jártuk be, mert a Vakok kertje környékén igen sok az etető. (Azért ezen a vakok kertjén igen sokat gondolkodom. Mindennél színesebb, és ezerféle dolog látható ott. Színes oszlopok, EU szabvány játszótér elemek, vakoknak. Nem értem a színeket, se a mászókákat egy vakoknak szánt kertben. De ne térjünk el a tárgytól !)

Az olvadás miatt - mintha eső esett volna - előjönnek a giliszták. Ezeket kereste

Talán az év első fürdése. Tiszta olvadék víz csepegett a tetőről

Szép tükörkép. (ISO az egekben)

Na ez egy nagyon szigorú csóka

Itt volt a legerősebb a fény. Egyből értékelhető a kép

Meggyvágó

A szajkó ellopott egy kenyérdarabot. Mindenki menekült előle.

A fakusz, aki mindig felfelé és körbe körbe jár. Nem így a Csuszka. Ő fordítva teszi ezt.

Az etető melletti fákon lóg, pillanatra berepül, és már viszi is a falatot

Hamar eleredt az eső, de ez alatt a szűk két óra alatt, egy "A" kategóriás mozifilmet láthattunk. Steve barátom még egy mókust is észrevett, úgyhogy a szürkeség ellenére is, rövid, de annál tartalmasabb délelőttöt töltöttünk itt, a Városligetben. Láttuk a Csonttollúakat is átrepülni, hatalmas csapatban a park másik felére, de nem mentünk utánuk. Szeretném, ha lezárhatnánk végre a telet, mert várakozik a 90 mm-es makró objektív a táskában, hogy belenézhessünk a kinyíló virágok kelyhének legmélyére ...

Városliget

Ezen a hétvégén úti célnak a Városligetet választottam. Hosszas érdeklődés után döntöttünk így, mert nagyon szerettem volna végre Csonttollút fotózni. Egyik ötletnek a Kerepesi úti temető, másiknak ez a helyszín kínálkozott a faj szempontjából. Döntésemet az is befolyásolta, hogy igen nagy fajgazdagságról olvastam beszámolókat. Nagy öröm, hogy Budapesten, van egy liget, ahol ember és állatok ilyen jól megférnek egymással. Eljött a szombat reggel, és indultunk is. Leparkoltunk az 56-osok terén, és irány be a sűrűjébe ...

A hó és a jég továbbra is tartja magát

Előkelő fogadtatásban részesített minket a Dolmányos varjú

A Széncinege biztosan örült, hogy a hó alól előkerül egy-két falat

Tudtuk, hogy a Petőfi csarnok irányába érdemes menni, mert ott lesz a Csonttollú, ha szerencsénk van. Egy  épület oldalában azonban észrevettem egy mókust. Pár képet lőttünk is róla. Ennek közvetlen közelében egy Balkáni fakopáncs dolgozott. Éjszaka nagy action lehetett itt, mert találtunk egy galamb tetemet, és nagyon sok szétdobált tollat. Vajon milyen állat volt a tettes ? Egy macska, vagy valami komolyabb ragadozó emlős ? Sosem tudjuk meg.

Nagyon gyorsan mozgott. Előbújt, majd eltűnt a fa törzs másik oldalán

Itt figyelni kezdett minket

Nagy örömünkre lépten-nyomon madáretetőbe botlottunk

A szánkódomb mellett elhaladva átkeltünk a jégmezőn, mely a Petőfi csarnok mögé vezetett. Csapatokban repülő madarakat láttam, de a hangjukat nem hallottam. Gondoltam, hogy ez biztosan már megint az ezerszer látott fenyőrigó lehet. De azon gondolkodtam, hogy a Csonttollúak röpte más, szinte rajszerűen mozognak, mint a nagy haltömegek az óceánok mélyén, és a szárnyuk is hegyesedőbb alulról nézve. Hát mindketten beizgultunk ...

Találtunk egy nyíltabb területet, melyen terebélyes fák álltak, megfelelően kicsi bokrokkal a tövükben. Magányosan ült egy-egy madár fent a fán, a korona felső harmadában. Távcső most nem volt nálunk, de azért a 300 mm sok mindenre jó. Meggyvágót fedeztünk fel jó pár darabot. Igen ám, de köztük volt olyan madár is, melynek bóbitája volt. És innentől tudtam, hogy van mit keresni. Igen, ezek ők voltak. Vártam a csapatot, és nem is olyan sokára felbukkantak, megérkeztek, és hallhattuk csodálatos csilingelésüket. Őrült egy társaság ... Ha valaki megmozdul, megy utána vagy másik 50 példány.

Szinte egyszerre mondtuk: NA EZÉRT JÖTTÜNK !
Lőttem vagy 30 képet, pedig igazából nem volt fény, és egymás hegyén-hátán ugráltak,
így nem nagyon lehet egy madárról fotót készíteni. Vagyis lehet, 30 méter magasan ülő magányos példányról.

Ez a fekete rigó tojó csak figyelte, mi is zajlik itt.

Betelve a Csonttollúakkal, elindultunk más területek felé, és ismét érdekes látványban volt részünk. Egy faggyúgolyóra több madár faj is pályázott. Galambok, cinegék is, de legfőképpen egy gyönyörű Csóka. Őt már több helyen is hallottuk, láttuk, de mindig messze volt. Könnyen felismerhető kerek fejéről, kisebb mint a Varjú, csőre fekete. Én szeretem a hangját, és okos, mint az összes varjúféle. Nagyon közel engedett magához, miután több menetben megküzdött a galambokkal. 

Városi környezet, természetellenes zöld színek, de a Csóka megtalálja a számításait.

Hamar elérkeztünk oda, ahonnan indultunk, de semmiképpen nem akartunk még hazamenni. Választottunk egy másik célpontot, a másik irányban, és egy kicsit messzebb. Ahogy mászkáltunk, kerestünk újabb és újabb fajokat, találkoztunk egy nagyon kedves párral. A férfi fotós volt, a felesége pedig inkább madarászott. Rengeteg infót megosztottak velünk a helyi adottságokról, s hogy melyik faj hol található. Együtt indultunk tovább a Süvöltők felé. Ezzel ismételten erősen motivált állapotba kerültem :-) Utunk során találkoztunk Nagy Fakopánccsal, és Meggyvágókkal.

Szokatlan pózban ...

Azért jó volna egyszer normális fényben is fotózni ! De akkor majd a lomkorona mögé bújnak ...

Új ismerőseink javaslatára, a vakok kertje felé vettük az irányt. Sok ott az etető, és népes Süvöltő raj járt arrafelé, nem is olyan régen. Rendben, menjünk arra ! Láttam már sokszor Süvöltőt, fotóztam is egyszer vagy 40 méterről, ami csak arra volt jó, hogy a fajt meghatározhassam. Éppen jó nap ez a mai, hogy újra lássam. Gondoltam. Ehelyett újra a Csonttollúak csapatára bukkantunk. Na jó, azért nem bántuk ezt annyira még akkor sem, ha a kertet és az etetőket körbe járva, nem akadtunk a Süvöltő nyomára ...

Nagyon szép a tollazatuk, színes és olyan, mint ha vattából lennének.

Igen, a Meggyvágó ... Figyelt minket. Mi már itt a Süvöltőre pályáztunk, de majd legközelebb !

Egy sokéves vágy teljesült be ezen a napon. A Csonttollú inváziós faj, ez azt jelenti, hogy ha nem nagyon hideg a tél a hazájában, akkor nem jön hozzánk, menekülve a nagyon kemény fagyok elől. Ellenben ha elindulnak, 100-200 tagú csapatokban érkeznek, letarolni mindent ami ehető, de leginkább a madárberkenyét. Idén eljöttek, és végre sikerült fotózni, de leginkább megfigyelni őket. Nagyon hálás vagyok ezért. 

Még egy utolsó visszatekintés, mielőtt visszaérünk az autóhoz ...