2013-04-29

Merzse Mocsár - Április

A Merzse-mocsár idén is tartogatja titkait azoknak, akik tisztelettel és türelemmel látogatják. A tavalyi 1-2 alkalmas ismerkedés után szinte biztossá vált, hogy ebben az évben többször is ellátogatunk ide. Terveztük, hogy minimum a négy évszak négy tipikus hónapjában eljövünk. Nevezetesen áprilisban, júniusban, októberben, és decemberben. Idén már kétszer is voltunk, mert nem bírtuk ki, és szerintem májusban is eljövünk Steve barátommal. Minden évszaknak, de itt minden hónapnak meg van a maga érdekessége. Ezt kutatjuk, figyeljük, nagy érdeklődéssel.

Ezen alkalommal kicsit kalandos volt az odajutás, mert a másik irányból jöttünk, mint ahogy szoktunk. A 12 éves Swift épp hogy elég volt ahhoz, hogy ezen az OFF-ROAD terepen odaszenvedjük magunkat. Azért csak sikerült ...


Tájékoztató tábla fogad minket a bejáratnál. Nem ez, de ilyen.

Elindulva a tanösvényen a fülemüle éneke fogad. (Inkább bizonyító fotó ez)

Cserélhettem is objektívet a makrótémához

Nikon D90 + Tamron f2.8 90 mm Di macro

Réti sas ( a nagy ragadozó állomány beindított, elindult a kezem )

A Bíbic el is menekült, kifelé a nádas irányától, mikor meglátta Réti sast keringeni

Poszméh ... Ahhoz képest, hogy milyen zömök, tényleg kapkodó idegbeteg

Ezt a Barátposzátát, már Wolf Róberttel és fiával Balázzsal fotóztuk. Együtt mentünk tovább

Megérkeztünk a madárvártához, melynek fedele alól ez a kép fogad. Örültem a bő víznek,
és szomorkodtam a kutyások, és 20-30 kiránduló miatt, akik hangosan elözönlötték a
madárvártát, elzavarva minden madarat egy teljes órára. 

Ekkor fedeztük fel, hogy több Vörös kánya is itt keres élelmet ...

Megjelent a Vízisikló is a nádasban

A Vörös kánya szárnyfesztávolsága 140 - 165 cm

Megint az élni akarás ...

Szitál és várja, mikor csaphat le. Türelmes vadász ...

Az Egerész ölyv valamit észrevett !

Nem volt ám közel. Talán ez a legélesebb fotó

Barna rétihéja. Váltották egymást a kányával, Egerész ölyvvel.

Récék tekintetében a víz még várat magára

Barázda billegető. Alig lehet észrevenni. 20 méterre szállt le

Elindultunk körbe az erdőn. Akkurátusan telepített fiatal fák.

A Nagy fakopáncs tette a dolgát, mint mindig.

Szeretem a mosott hátteret, ezekkel a friss hajtásokkal

Az Erdei pintyet nem tudtuk jobb szögből fotózni, de ott volt velünk kitartóan

Idén, érzésem szerint sokkal kevesebb a Seregély

Annyira üde, annyira fiatal a zöld. Idén is előjöttek a színek ...

Az Egerész ölyv. Elmaradhatatlan az ilyen jellegű élőhelyeken

Robival és Balázzsal kellemesen elbeszélgettünk, madarász és fotós tapasztalatainkat kicserélve köszöntünk el egymástól ... ( Hálás vagyok az egy üveg vízért ! )

A tanösvény bejáratától, a nádas oldalában a madárvárta felé, azon túl az erdő körül és szántóföldön jártunk. Megérkezve kitikkadva, szomjasan, ezekhez a padokhoz

Jó volt megpihenni egy szűk negyed órára ...


Továbbra is ajánlom ezt a helyet mindenkinek, akit a vízi élővilág megmozgat !

























Veresegyházi tanösvény

Szeretném rögtön egy kérdéssel kezdeni ezt a bejegyzést. Miért nem az a címe, hogy veresegyházi medvefarm ? Azért, mert többszörös csalódás volt ez, mindössze két évnyi kihagyás után. Régebben ez a hely az állatokról szólt, s köré csak olyan mértékű infrastruktúra épült, illetve szerveződött, mely a legszükségesebb. Inkább az állatokra koncentráltak, hogy azoknak mindent biztosítsanak, míg az emberek kaptak egy mosdót, és egy kis büfét. Ezzel szemben mára (2-3 évről beszélünk) vidámparkot csináltak a medvefarmból. Perui népzenészekkel, oldtimer motorostalálkozóval, az állatokat megfigyelő embereket folyton lecsilingelő, kerítés mellett haladó kisvasúttal ... De a legdurvább fotós szemmel mégis az, hogy nincs a kerítéseken továbbra sem sehol, egy gyermekek számára elérhetetlen magasságban kialakított 10x10 cm-es rés, ahová befér egy tisztességes teleobjektív. Tehát ha nem kompakt géppel megy oda az ember, ne is álmodjon arról, hogy használható képeket tud készíteni. Ez a hely már régen nem az állatokról, és azokról szól, akik tényleg értük, miattuk látogatnak el oda. Szóval ezért a tanösvény ... 

Tanösvény, mely a horgász tónál található, a vasút megálló alatt átbújó alagúton túl. Annak egyik oldalán kertes házakkal, míg a másikon az erdővel, és nádassal. Itt tettünk egy családi kirándulást, fotózással összekötve. A tanösvény a sínektől távol, a tó másik végén kezdődik, és az erdővel szegélyezett oldalra visz minket. Kis patakkal, fészekodúkkal, érdekes élőhellyel, és gyönyörű erdővel, mely a tó másik végén, egy homokpadba torkollik.

Mindössze a következő három kép készült a Medvefarm területén ...


A kerítés ezt az Emut engedte lefotózni, de ezt is retusálni kellett

Továbbhaladva, ezzel a Citromlepkével találkoztunk

Miután kikerültük a vonatot, meg a káromkodó angol-ajkúakat, eljutottunk a farkasokig

Itt már megnyugodtunk. Ez már a tanösvény. A természet maga, amiért idejöttünk

Az idei nád első zsengéi

Na jó, művészkedjünk egy kicsit ! Manual Focus - Bokeh

Megdolgoztunk ezért a Pávaszemes lepkéért

Kis rókalepke. Kergettük őt is egy darabig, míg hajlandó volt megállni

Hátunk mögött az erdős oldal. Még nem zöldültek igazán a fák

Az erdő viszont éledezik ... Csodálatos utunk volt bent. Tőlünk jobbra a tó, (vissza irány)

Itt halad tovább a patak

Melyen egy hídon lehet átmenni

És készíthetünk ilyen dinamikus fotókat is, a nem is ennyire izgalmas vízről ...


Végül, miután rátaláltunk a tanösvényre, nagyon jó lett ez a kirándulás. Igazi "hardcore" fotózás nem lehetett belőle, de a családi albumba is került egy-két kedves emlékkép. Még a gyerekek is próbálgathatták szárnyaikat a fotózás terén. Érdemes volna a medvefarmnak átgondolnia, hogy ki is az ő célközönsége, és a jelenlegi irány mennyire jó az állatok nyugalmának ?!

Összességében szép napunk volt.








2013-04-10

Elérkezni látszik a tavasz

Történelmi pillanathoz érkeztünk !


Úgy tűnik, hogy lassan-lassan, félszegen, és ráérősen, kissé bizonytalanul, de elérkezni látszik a tavasz.
Akár hogy is nézzük, öt hónapja uralkodik rajtunk. Talán most megenyhül. Nagyon forró nyarat jósolok, olyan megtorlás félét, csak hogy melegünk is legyen, ha már lázadunk a hó ellen ... Majd kiderül. 





Ennek a blogbejegyzésnek fő témája lesz a tavasz. Az első zöldek, a legbátrabb rovarok, a rejtőzködő, ám most engedékeny madarak, és szóval a zöld maga. Végre volt értelme és főleg oka, elővenni a Tamron 90 mm f2.8 Di Macro objektívet, és kicsit megmozgatni benne a lencsetagokat. Szépen muzsikált. A fix fényerő, és a 90 mm macro szép eredményeket hozott. Megértettem, hogy ez az a mm érték, amit csak is állványról lehet használni, szemben a régi Olympus 35 mm f3.5 macroval ... Itt már egy lélegzetvétel is, teljes életlenséget eredményez.

A tavasz ünnepe ismét a Farkas-erdőben ért minket Steve barátommal. Egyszerűen ide vágyunk, mert meg van minden, ami csak kell. Rövid időn belül immáron harmadjára látogattunk el ide. Mondhatom, ez úttal még alaposabban bejártuk a helyet, azt mondhatom, legalább 75%-ban ismerjük már az útjait, ösvényeit.
Megint végighaladtunk a REX kutyamenhelytől egészen a másik, fenyves-erdős végig, lent a nádastól, egész a fenti utakig bezárólag.

Ez alkalommal az etető-szigeten nem tartózkodott annyi madár (faj), de láttunk Egerész ölyvet, és Barna réti héját is. A Fácánok kiabáltak a nádasban, és nagy vizek miatt a récék is nagy számban képviseltették magukat a nádasban. Mókusaink ez úttal félszegebbek voltak, kisebb testű Vörös mókusként mutatva meg magukat. 

Ez úttal kisebbek, félősebbek voltak a mókusok

A szajkók hatosával küzdöttek a jó helyekért, feladva rejtőzködő jellemüket



Rámentünk a tavaszi növény témákra, befúrtuk magunkat az erdőbe, és a zöldet fotóztuk. Makrók, és erdőrészletek formájában megörökítve a tavaszt, a megnyílást végre. Boka fölé magasodott a friss fű, minden zöld hajtás a talajon, és a Tyúkhúr  hegyekben állt. Beigazolódott az, amit Gerald Durrell-től tanultam, mi szerint: FORGASD FEL A KORHADÓ FATÖRZSEKET, ÉS CSODÁLKOZZ ! 

Ez a gomba, a farönk alól bukkant elő


Az erdőre figyelve, s követve annak csapásait, ösvényeit, elmerülhettünk a zöld világba. Miért ismételgetem annyit ezt az idióta zöld szót ?! Azért mert erre a színre, öt hónapot vártunk. D vitamin nélkül, hétről-hétre eltűrve az esőt, havat, hideget, borongós fénytelen napok hosszú során. Szóval jöjjenek a zöldek ...


 Vízcseppek álltak a rügyező ágvégeken
 Előbukkantak az idei első zöld hajtások

Lágy szárról levélre csurgott, a reggeli harmat 

Odavagyok a makró homályáért ... 


Verő-költő bodobács, az idei első rovar 


Az idei első Katica bogár. Még nagyon fázott szegény

Ez, csak mert szépek a színei 

Belefeküdnék ... Csak nagyon vizes. 

Ez a kis hajtás alig volt 3 cm. 3x-os nagyításban mutatom meg,
ezen a szépen mosott hátterű makró fotón


Már megint nagyon szépen köszönöm neked, Farkas-erdő ! Hálás vagyok a tavaszért, a színekért, az idei ősz és tél sok-sok mókusáért, a Szajkókért, és mindenért, ami ZÖLD.