Óbudai-sziget 2013 januárjában

Már vártam, hogy legyen apropója egy új bejegyzésnek, de épp hogy sikerült valamit összehozni, a nagy remények mellett ... Persze nem adom még fel, de a Csonttollú volt a cél, melynek utána is jártam, a www.birding.hu oldalon, és megnéztem az évszak szerinti budapesti előfordulását. Sokat dobott az adatbázis az Óbudai-szigetre. Évek óta vadászom ezt a fajt, de csak nagyon messziről láttam 1-2 pédányt, melyek riadtan menekültek egy Vörös vércse elől.

Bementünk a szűk hídon, és leparkolva az autót útra is keltünk. A sziget közterület, és mindenkié. Mégis olyan bosszantó, hogy a sok ember a zajjal mennyire elzavarja azt, amiért mások mennek oda. Kezdő madarászként, még 1990-ben lehetett itt süvöltőt és mindenféle okosságot látni, mára ezt is bekebelezte az aktívan pihenők népes tábora, és ez az élőhely, melynek Dunafelőli oldala, bukó és komolyabb téli vizimadarakat nyújtott régen, mára valahogy alulmaradt az emberrel szemben. Szép, tágas, érdekes, de alig-alig volt madár, és valahogy fotózni való sem igazán. Amit láttam, bemutatom, és bízom abban, hogy ez csak a bemelegítő volt, az első idei, erőtlen télben elalvó vágyakozás a nagy fotó után ...

A sziget baloldalán indultunk el, egy ideig a tisztáson haladva. Már ott feltűnő volt, hogy egy-két kósza széncinegén kívűl szinte semmi nincs a környéken. Tél sincs, tavasz sincs, madár sincs. Kutyák rohangáltak boldogan a fák között, s jöttek oda megszagolni minket , az úton. Örültem nekik.

 

 

Úgy döntöttünk, felmegyünk a Duna felé, hátha a víz közelében kicsit más lesz a helyzet. Úgy hallottam lesz ott valami érdekes, de nem sikerült a nyomára akadni, mert csak a cinegék kerültek elő. Cipőnket ilyen gyönyörű vízcseppes növények tisztogatták, ahogy keresztben mentünk a réten.
 

Madarász szempontból szinte teljesen érdektelen volt az út, egészen a sziget végéig. Fellelkesített pár Csonttollú, melyek messze messze repültek tőlünk távolodón. Na mondtam, úgyis felétek megyünk, csak várjatok. Aztán elértünk a másik végre. A vizes part látványa kárpótolt az ellenfényes témákkal. Valamelyest.
 

Ahogy vissza indultunk fel a partról, belebotlottam egy új hajtásba egy fán. Megint elgondolkodtam, a legalább +8 fokban, hogy vajon tél van, vagy tavasz ? Mert igen sok rüggyel, és friss hajtással találkoztam az elmúlt két hétben, kint a szabadban ...
 

Letört voltam, tudván fogy az idő. Egész héten arra vár az ember a munkahelyén, a panelban, hogy hétvégén szombaton, vagy vasárnap kimehessen a szabadba, s ha az ember fotós, akkor jó képekben bízik. Mindenki, aki erre az útra elkísért, azzal nyugtatott, hogy vegyem egy jó sétának, ami jót tesz az egészségnek

Ezek a szavak nem tudtak vígasztalni, mert én fotózni mentem. Azért valami csak feldobta mindnyájunk hangulatát ! Egy nagyon jól bejáratott etető került utunkba, ahol készült egy két szép fotó. (Széncinegéről, Kék cinegéről, Csuszkáról (ez utóbbi bemozdult, nem teszem fel), Őszapókról, Tengelicről) Lássuk akkor ezeket sorban !

 

 

( Férj-feleség közös alkotása )


 

Tengelic

Fotós szemszögből, kicsit elszakadva a madaraktól, búcsúajándékként szép színekkel, köszönt el a sziget. A téltől nem megszokott módon, drámai felhők gyülekeztek az égen, olyan acél és világos kéken, habfehéren, és sötétszürkén festették az eget, mint ha nyári vihar közeledne. Mérsékelt égöv ? Na persze ! Ezek az idők elmúlni látszanak.

Szép fényjátékok vígasztaltak az utolsó méterelen, és táj, természetfotó témában mégis csak kezet nyújtott, ez a SZIGET által elszigetelt Sziget. Túl sok ember jár itt, túl zajos a nyár. Mit varhátnánk a madaraktól, akik télre nem költöznek el ? Nem felejtik a nyarat, melyből elég volna egy 0. nap ITT.

Évekkel ez előtt, még láttam erre Jégmadarat, a GraphySoft-Park platános partja felől átszállni a szigetre, s ugyanott napozó kárókatonákban is gyönyörködhettünk a fák tetején. Ezek az emlékek, legalább is ezen alkalommal, ezekbe a gyönyörű fényjátékokba merültek.