2013-05-08

Tündérvölgy - Búbos banka után járva (2013.05.01)


Nagyon rá lehet ám kattanni egy új fajra, pláne ha az impozáns Búbos bankáról van szó. Legutóbb, a szombati napon voltunk kint feleségemmel, s én szerdáig (május 1.-e) bírtam. Megkértem, hogy menjünk ki reggel, hátha ma sikerül lefotózni őkelmét ! Fel is keltünk, bár ez úttal kicsit később, csak 06:15 felé értünk ki. Ahogy közeledtünk a fennsíkon a murvás úton, lassítani kezdtem. Tudtam, hogy jó eséllyel keresgethet a banka az egyik ház előtt a földön, bogarakat kutatva. És lám-lám, pont ott ahová reméltem, meg is pillantottuk a drágaságot. Teljes izgalom, gép már elől volt, de mire megálltam, és lassan kiszálltam volna az autóból, mintegy húsz méterre a madártól, nála betelt a pohár. Túlzott közelségbe értünk. Jó ha volt két másodperc arra, hogy megfigyelhessük, lefotózni megint nem lehetett. Ez kissé fakóbb példány volt, mint amit szombaton láttunk a túra végén, közel itt, az egyik fán. Én ezt a lehetőséget is megköszönöm, és a Fácánt is, melyet közvetlen a főút mellett láttunk, ahogy arról lekanyarodtunk a murva-út felé.

Tovább haladva, egy Kis őrgébicsre lettem figyelmes, szokásos helyén, egy villanyvezetéken. Mert ők bizony általában onnan kémlelik a környéket repülő rovarok után kutatva. Kényelmesen, elég közelről, de még koránt sem elégséges fények mellett lencsevégre kaptam őt.

Kis őrgébics - Türelmes, és érdeklődő madár


Szépen leparkoltunk a szokott helyünkre, és legyalogoltunk a tisztás irányába, ahol az Őzek szoktak átrohangálni. Hopp elfelejtettem írni, hogy idejövet, nem sokkal a banka előtt egy őz - a megszokottól eltérően - a baloldali füves fennsíkon rohant át, mögöttünk keresztezve utunkat, majd ahogy elrohant, sokáig láttam a visszapillantóból, majd szabad szemmel is balra hátul. Ezen a napon ő volt az egyetlen patás állat a környéken, aki meg is mutatta magát. Szóval a tisztásra leérve meglepően nagy volt a csend. Lehet, hogy az állatok megfigyelték, hogy mostanában valakik már hajnalban zaklatják őket ?! Talán kicsit visszahúzódtak, óvatosabbá váltak ? Egy biztos, volt időnk nézelődni, és halkan beszélgetni például arról, hogy a kakukk, melyet alig pár napja fotóztunk, még egy nem teljesen megzöldült fa tetején ült, mostanra pedig, mintha levelekkel öntötték volna le a fákat, de jó gazdagon ám ! Azért a Kakukk csak engedett egy kicsit, és röptében sikerült lefotóznunk.

Kakukk. Jellegzetes forma, nagyfokú éberség




Ezen a helyen érdemes elidőzni. Régebben is jártam már itt, 
de a reggeli napszakban őszintébb a táj.

Harmat, és vízcseppek. Fényben szárítkozik a fű.

 Vissza kapaszkodtunk a kis ösvényen. A végén ez a széncinege várt.

A fennsík melletti csalitosban ez a Barátposzáta énekelt

Hangulatos jelzés a keresőknek

 Régebben is láttam erre Vadgerléket.

 Ezen az úton sétáltunk vissza az autóhoz, békésen beszélgetve

A közelgő Anyák napját az Orgona idén sem felejtette el ...



Mindannak ellenére, hogy a Búbos bankát most sem sikerült lefotózni, egy csodálatos sétát tettünk. Megszerettük ezt a helyet, egész évben látogatjuk majd. Mert hisszük, tudjuk érezzük, hogy csodálatos erdő ez, tisztással, hegyekkel, változatos élőhellyel, s ha türelmesen fürkésszük, egy teljes éven át, bizonyosan lecsupaszítja magát, legnagyobb örömünkre ...