A tavalyi évben 4+1 kotorékot sikerült találni, melyek közül az egyiknél elkészülhettek ugyanígy május elején a rókafotók. Idén mindegyik élőhely megsemmisült, köszönhetően az emberi tevékenységnek, és telhetetlenségnek. Idén is találtunk rókakotorékot, sőt a környéki nádasban találkoztunk egy gyönyörű vörössel. Többször látogattuk a helyet, de az a példány nem abban a hajlékban él. El kellett fogadnunk, hogy ott nem terem babér, így csavarogni indultunk a környéken. Az általunk "mini Tosacana"-nak nevezett helyen, lecsorogtunk az itatóhoz, melynek környékén sok csapás vezet a völgy aljához, és igen gazdagon található vaddisznótúrás nyom is. Amint megérkeztünk, meglepetésünkre sikerült megpillantani egy szarvast, de olyan hamar - szinte pár lépéssel - el is tünt a domb alján a sűrűben. Kisvártatva balról, egy 8-10 egyedből álló csapat érkezett, amely hosszú perceken át vonult lassan előttünk. Nem voltak izgatottak, hagytak időt szemlélni és fotózni őket. Ez volt az a pillanat, amikor életünkben a legközelebbről csodálhattunk szarvast. Ugyan közeledett a szürkület, a kora este, de szeretném megosztani ezeket a fényképet itt a blogban, mert ezek azok a szép pillanatok, amiért az ember útra kel, és keresi, várja a lehetőséget...
Fennséges, csodás állatok a szarvasok, kiváltságnak érzem ezt a találkozást.
Ha vadász lennék, kilőhettem volna bármelyiket.
De a mi műfajunk a "vértelen vadászat", és ez így is marad.