A biatorbágyi halastavaknál

Szóval, az Alcsúti arborétumból hazafelé, szerettünk volna még kicsit fényképezni. Tájfotót, állatfotót. Nem bírtuk ki, meg kellett állnunk a halastavaknál. Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet magánkézben 3 ekkora halastó, s hogyan birtokolhatja egy vagy akár több ember ezt a nagy és minden tekintetben értékes területet ?! Na de ilyenen veszélyes gondolkodni, elég ha azt bevállaljuk, hogy átmászunk a láncon, hogy megtekinthessük, az autó úttól mintegy 10 méterre elterülő, teljességgel más világot ...

Innen jobbra tíz méterrel, a civilizáció zajong

A fenti képen balra lehet bemenni a két nagy tó szegélyei között, egy töltésen. A nádasban Nádirigók élnek, talán Jégmadár is vadászik, Tőkés récék, Szárcsák, Szürke gémek, Nagy kócsagok, Búbos vöcskök, Danka és Ezüst sirályok, keringenek odafent a magasban. Igyekeztem mindegyiket megfotózni, de 450 mm-en, kézből, szürke-rossz időben nem könnyű műfaj ez. ISO 800-ra húztam fel a gépet, hogy normális záridőket kapjak ...

 A Szürke gém éber madár. Röpte kecses, mégis gyorsan eltűnik az ember elől.

Ezüst sirály. Nagytestű és méltóságteljes
 

A nádas ... Minimál háttér.
 

Halastó, a maga végtelen nyugalmával. Ha nem fújt volna a szél,
egy órán át is néztük volna. Nagyon elmentek a fények ...

A város és az állatvilág. Kényszerházasság ...

Nagy Kócsag. Nem jöttek közelebb 100-120 méternél.

Dankasirályok csapata húzott el felettünk. Kiragadtam egyet.

Búbos vöcsök. Csak úgy lopakodott a nádasban. Nem adott sok időt nekünk.

A Szárcsa nagyon hangos volt. Kiakadt jöttünkre. Mégis ő a legengedékenyebb.

 Repülj a végtelenbe !

Hát nem olyan, mint egy Dinoszaurusz ?

 Állandóan a nádasban bujkál. Felröppen, majd szárnyait bezárva lehuppan a sásba ...

 Talán ő jött a legközelebb. Itt él igazán. Ez az ő élettere.
Harmonikus, fenséges. Alig 200 méterre a családi házaktól ...

Háttérben az elektromos hálózat.
PÉLDÁTLAN ÉLNI AKARÁS EZ.

2013-03-09 - Hóvirág szőnyeg

Ha megírta az index, hát menni kell. Ha megírta, mások is mentek. Nem lehetett leparkolni az Alcsúti Arborétum parkolójában, mert mindenki a hóvirágok fehér szőnyegét szerette volna látni. Miután átverekedtük magunkat a két és háromkerekű gyermekbicikliken, babakocsikon, és az összes virágokra taposó gyereken, el is jutottunk a hóvirág szőnyegig. 14 féle hóvirág nyílt ott, melyeket már az odavezető autó útról lehetett látni.

 Csak ámultam, és fotóztam. Ennyit egyszerre soha nem láttam még.

Végeláthatatlan tenger ... Sok helyen az arborétumban
 

Miután elteltünk a Hóvirágok látványával, egy darabon visszasétáltunk, és az arborétum belseje felé vettük az irányt. Egy patak szegélyezte utunkat, mellette kidőlt, korhadó farönkök, fatörzsek ... Hiába, meg kell várni, míg minden hóvirág eldobja a szirmait, és csak utána remélhetjük az igazi tavaszt ... Most mikor írom ezt a blogbejegyzést, túl vagyunk a március 15.-ei havazáson ! Nem lepődöm meg semmin már. Azt fotózzuk ami van, és ne csodálkozzunk, ha áprilisban már közel 30 fokot fogunk mérni, és szinte minden virágba borul majd ...

Ilyen kis hidakon vezet az út az arborétum belsejébe

Végigfotóztuk a patak menti utat. Mint ha késő ősz lenne ...

Hamarosan indul a makró-időszak

Elindultunk a park mélyére, mert a hóvirágokon kívül is van élet. Meg kellett állapítanunk, hogy a még mindig téli látképek, nem tudják túlhaladni az apró fehér virágok szépségét. Találkoztunk Fekete harkállyal is, mely a legnagyobb téma volt állatvilág szempontból aznap az arborétumban. Akármerre mentünk, kanyarodtunk, illetve tértünk ki az emberek elől, mindenki mindig arra jött amerre mi, emiatt hiába hallottam a Királykákat, minden madarat elzavartak a látogatók, akik a gyermekeiket semmilyen módon nem tudták minimálisan sem kordában tartani. Sok ember összekeveri az arborétumot a játszótérrel. Focilabda magas-rúgó, és bicikli versenyt rendeznek a természetvédelmi területen, felverve az ottani összes élőlényt. Érthetetlen. Nem baj, az index megírta, és ők is látták a hóvirágokat, még ha a három éves gyerekeik, a hóvirágszőnyegen bicikliztek is. Sajnos sokaknak nincs meg a természettel szembeni kultúrája.

Sajnos, hosszú hetek óta küzdünk, a fényekkel. Mindig akkor van ez a sárga-szürke
"világítás", amikor kimozdulhat az ember. Így csak a madár alkata alapján hihetjük,
hogy ez az, ami. (Fekete harkály)

Jó volt elidőzni ennél a csobogónál. Mivel 20 méterre volt az úttól, ide már nem jött senki

 Ha ezek a fák beszélni tudnának ...

A fény, bújócskát játszott velünk. De még így is gyönyörű.

Nagyon örültem neki, hogy a makró objektívet kipróbálhattam, és adott némi betekintést abba, hogy állványról, vagy babzsákról milyen képeket remélhetek. A fix 2.8-as fényerő magáért beszél. Hamarosan nyílnak majd a virágok, lent a fűben, az ágakon, és akkor, majd akkor kipróbálhatom igazán ... Nem ért véget a nap itt az Arborétumban, de erről a következő blogbejegyzésben írok ...

Ezzel az álló képpel búcsúztatnám végre már a telet.



 

Farkas-erdő és környéke

Március 3.-án egy családi séta keretében fotózni indultam a Káposztásmegyer mellett található Farkas-erdőbe. Elég nagy területen fekvő, vegyes, változatos erdőről van szó, melyben lombhullató és örökzöld fák egyaránt élnek, található a szélén nádas, mocsaras rész, van dombos területe is, homokos és erdei talajjal egyaránt. Bízom benne, hogy amikor beindul az élet, március vége felé, akkor ez a sokszínűség majd elhalmoz minden földi jóval, amit csak egy fotós kívánhat. Fauna és flóra tekintetében egyaránt ...

Felülnézetből ... A sárga terület a nádas-mocsaras rész, a fehér a Rex állatmenhely

Az új építésű házaktól indultunk (jobb felső sarok), és egészen a Rex állatmenhelyig mentünk, ahol a kutyákon kívűl, berendeztek egy kis háztáji-állat bemutatót is. Kecskékkel, lovakkal, kossal, csirkékkel. Nagyon szép a kerti tó is, amely több réce családnak ad otthont. Mivel sok gyermek is volt velünk, nem lehetett komoly fotózásról beszélni, inkább csak amolyan ismerkedés volt ez a hellyel. Közel sem jártuk be az egészet, de arra elég volt ez a három órás séta, hogy rádöbbenjek: Na itt egy újabb hely, ahová érdemes gyakran ellátogatni, s megismerni ezt az igen gazdag, ígéretes mesevilágot ...

Rögtön a házak mellett észrevettem a Csonttollúakat ...

Áthaladva a kisebb erdőrészen, a nagy-erdőbe jutunk. Barátságos emberek sportolnak, kirándulnak itt, és úgy látom, vigyázzák a környezetet. Nem nagyon találkoztam szeméttel az utam során. Figyeltem a madarakat, kerestem őket, de a gyermekek és a túrázók, a kutyások elriasztják őket. Emiatt arra jutottam,  hogy majd az ösvényekről letérve, kicsit a saját utamat járva fogok én itt körülnézni legközelebb. Van azonban egy hely félúton a Rex állatmenhely irányába, mely az odalátogatók, kirándulók népes hada ellenére is működik zavartalanul. Ez pedig nem más, mint az "etető-sziget". Rögzített és mozgó etető alkalmasságok tömege függ ott, megvendégelve az erdő éhes madarait, melyek szinte teljesen megszokták már az embert. Beálltunk az etetők közé, és a fejünktől pár méterre suhantak el a madarak, ágról ágra szállva, etetőről etetőre röppenve. Mint egy mesében. Mint ha mi magunk is élelmet kereső madarak lettünk volna ...

Nem zavartatták magukat

Fényünk nem nagyon volt, nem kaptunk rövid záridőket

Amint átértünk az erdőn, az állatmenhely mellett haladtunk. Nagyon rendezett a területe, az állatok szeretete vitathatatlan. Éppen egy nagyon kedves, 4 hónapos zsemleszínű, szép kölyök kutya talált gazdára, amikor odaértünk. Jó érzéssel töltött el minket. A kapun beérve, pár méter séta után egy kis tó fogadja a látogatót, melyben tőkésrécék élnek, a többi vendégmadárral, melyeket most nem láttunk. Vizét szelíden fodrozta a szellő. Partján nádas, másik oldalán homokos terület, s amellett a csirkék, kacsák ludak legelésznek. Van köztük kopasz nyakú is.

Tőkés réce tojója (nem kacsa)

Miután a kutyákat megnéztük - mint ha mi magunk választanánk éppen most - elmentünk hátra a háztáji állatok felé. Én nagyon gondos, rendezett karámokat láttam, szép állatokkal. Az egészben munka látszik, és szeretet. Hirtelen nem is tudtam, hogy egy hagyományőrző gazdaságban, vagy a Rex állatmenhely területén vagyok. Félrevonultam, leültem, és csak néztem az állatokat, a sok régi szerszámot, a hangulatos épületeket, és megpróbáltam ott, és akkor kizárni minden mást. Nem mint ha annyi zavaró tényező lett volna ott. Nem egy pláza volt sok idióta emberrel, hanem egy barátságos hely az állatokért, őket tisztelő emberekkel. S ez, nagyon nem mindegy ...

 Még egy őznek is jutott hely, és megfelelő takarmány.

 Egy már sokat látott birka ... Kellő apátiával figyelte az embereket :-)

 Ezt a kecskét a szakálla miatt fotóztam le. Cypress Hill is megirigyelné ...

Kecskék. Kicsi fiatal babák. Nagyon szépek voltak 

 Érdekes szájtartás ... Kajla fülek ... Puha gyapjú.

Ez a kép a feleségem alkotása. Ha egyszer lesz erőm, leszedem a képről
azt a ronda vezetéket. Kár érte nagyon ...

Ez az a hely, ahová érdemes lesz visszajönni minden évszakban akár többször is. Gondolok itt konkrétan az erdőre. Sokféle élőhelye, vegyes flórája, gazdag élővilágot ígér, nem csak madarak, hanem emlősök és rovarok tekintetében is. Még mielőtt valaki megkérdezné, hogy miért nincs kép az erdőről, azt kell mondanom jogos, de annyira a madarakra vadásztam, hogy le sem vettem a 70-300-as objektívet a vázról.

Nagyon örülök, hogy megismertem ezt az erdőt. A helyiek mesélik a rókákat, őzeket, nyulakat ... Sőt mi magunk is láttunk rókalyukat. Rengeteg odvas fát. Farkas-erdő. Én megjegyeztem a nevét.

Csabi, köszönöm az ötletet !

Tél végi Városliget

Ezen a hétvégén sem jutottunk fényhez. ISO 1250-re kellett emelnem az érzékenységet ahhoz, hogy F5.6-on kapjak egy 1/125-ös záridőt, vagy még ennél is hosszabbat, ahol már a VR sem segít ... Menni kell, mert egész héten ezt várom, és ha csak nem zuhog, s ellenére a szürkeségnek, elindulunk. Egyre jobban kedvelem  a Városligetet, pedig nem adtam neki túl nagy esélyt, hogy a szívembe lopja magát. Meglepett, még másodjára is. Ma, inkább a Közlekedési Múzeumhoz közelebb eső területeket jártuk be, mert a Vakok kertje környékén igen sok az etető. (Azért ezen a vakok kertjén igen sokat gondolkodom. Mindennél színesebb, és ezerféle dolog látható ott. Színes oszlopok, EU szabvány játszótér elemek, vakoknak. Nem értem a színeket, se a mászókákat egy vakoknak szánt kertben. De ne térjünk el a tárgytól !)

Az olvadás miatt - mintha eső esett volna - előjönnek a giliszták. Ezeket kereste

Talán az év első fürdése. Tiszta olvadék víz csepegett a tetőről

Szép tükörkép. (ISO az egekben)

Na ez egy nagyon szigorú csóka

Itt volt a legerősebb a fény. Egyből értékelhető a kép

Meggyvágó

A szajkó ellopott egy kenyérdarabot. Mindenki menekült előle.

A fakusz, aki mindig felfelé és körbe körbe jár. Nem így a Csuszka. Ő fordítva teszi ezt.

Az etető melletti fákon lóg, pillanatra berepül, és már viszi is a falatot

Hamar eleredt az eső, de ez alatt a szűk két óra alatt, egy "A" kategóriás mozifilmet láthattunk. Steve barátom még egy mókust is észrevett, úgyhogy a szürkeség ellenére is, rövid, de annál tartalmasabb délelőttöt töltöttünk itt, a Városligetben. Láttuk a Csonttollúakat is átrepülni, hatalmas csapatban a park másik felére, de nem mentünk utánuk. Szeretném, ha lezárhatnánk végre a telet, mert várakozik a 90 mm-es makró objektív a táskában, hogy belenézhessünk a kinyíló virágok kelyhének legmélyére ...

És nem múlik el a tél

Hetek óta úgy esik, hogy a hétvége napjaira nem jut fény. Munkanapokon többször is előfordul, hogy kék eget látunk, elég fényt, mely minden természetfotós álma. Persze lehetett volna hóesésben, vagy az után fotózni fent a hegyekben, vagy napfelkeltekor, naplementében is, de valahogy ez, idén nem sikerült. Téli tájképekkel nem kényeztetett ez a szezon, de amire lehetőség nyílt, ebben a bejegyzésben osztom meg.

Február 10.-én vasárnap nagyot esett, és a déli órákban a Tabánba mentünk fotózni. Nem panaszkodhattam igazán a hó mennyiségére, de egy biztos, a havas képekért helyszínekre kell menni, jó időben, készülve erre. Rengeteg hó fogadott a Gellért-hegy Hegyalja úti szakaszán, született is belőle mutatóba pár havas tájfotó.

Jó volt a szűz hóban sétálgatni ...

Ebben a zord időben csak a Zöldike mutatta meg magát

Ezen az úton nem mentünk le

Rengeteg hó, lejtős hegyoldal, és a hó csak esett szakadatlan

Ez a blogbejegyzés igazából két helyszínen és két időpontban készült képeket mutat be. A Hárosi-öböl egyik kedvenc helyem, bármikor, az év bármely szakában nyújt tájfotó és természetfotó témákat bőséggel. Kimentünk hát ide, bízva abban, hogy valami szépet, és érdekeset láthatunk. Én biztos nem csalódtam, nekem bármikor jó itt, és jó ez a látnivaló. Rengeteg csónak, szép partszakaszok, madárfotózási lehetőség, és a víz látványa. Még akkor is, ha befagyott ...

Ha búzamező lenne, azt mondanám: gabonakörök ...

Csend és béke. Nappali szürkeség

Várakozás ...

Vödör nélkül jobb volna

Varázslatos ez a hely, az év minden hónapjában.

Fenyőrigó a parkolóban

És a gombás faágak, zord szürke, mosott háttérrel

Nagyon szeretem az ilyen mohás cuccokat ...

Dinamika (azt hiszem)

Homogén háttér, elszáradt élet. Eltemeti majd a tavasz ...